Sunday, June 14, 2015

Elva hétvége

Nati meghivott hétvégére, igy hogy vége az iskolának. Persze a kellemeset és hasznosat megint összekötöttük. A hasznos pedig egy lőverseny formájában materializálódott.
A verseny helyszine Elva melletti sportközpont. Ez a sportközpont ad helyet számos jeletős versenynek, úgy mint a Tartui simaraton, görkoriverseny és még lehetne sorolni.
Még pénteken siettünk leérni, persze útközben fagyizást is megejtettünk. Igen fagyit, ugyanis végre 15 fölött volt a hőmérséklet, gyönyörgű napsütés.
Pénteket még gyöngyvirág szaglással és pihenéssel töltöttük, szobaton verseny mindkettőnkenk. Natinak lőverseny, nekem verseny a túlélésért (bicóval). Vasárnapot pedig szintén pihenéssel töltöttük.
Ami hatalmas élmény volt számomra: gyönyörű vörösfenyő erdő közepén van a sportközpont, megszámlálhatatlanul sok fajta madárfüttyel és fenyő, gyöngyvirág, orgona illattal átitatott hely. Egy picurka faházat béreltünk és befűtöttünk a tűzgyújtó helyen hogy egy finom mustáros husit együnk. Szóval nagyon bejött.
És akkor a fotók:









Innen indul a sifutó verseny Otepaa-ba, ahol minden évben több ezren szoktak indulni, érdemes a linken megnézni menniyen.






Következő nap sportolással telt mindkettőnk számára, én hallgattam a pacsirtákat 50 kilométeren át, kicsit sikerült a murvás utakat is akaratlanul megtalálni, Nati meg elhozott egy aranyat. 








Estét pedig pihenésképpen sétával valamint DiscGolf-fal töltöttük. 















1 comment:

  1. "Nati meg elhozott egy aranyat" - Remélem azért nem lett rendőrségi ügy belőle... :D

    ReplyDelete