Tuesday, August 23, 2016

Nyaralás - Hiiumaa - Tallinn

Ha már egy szigeten voltunk, akkor világítótornyot nézni kell! A közelünkben kettő is volt. Eredetileg a sziget csücsképen lévő Ristna világítótornyot céloztuk meg, de út közben láttuk, hogy van egy másik is a közelünkben (Kõpu világítótorony), ezért elnéztünk ide is. Nem bántuk meg. Fel lehetett menni és nagyon szépen helyrehozták. Mindenkinek nagyon tetszett.
A lépcső, ahogy kell, igazán meredek volt. Megdolgoztatott minket.



Felérve, még a lámpát és tükreit is meg lehetett nézni, persze csak kívülről.
Az egész szigetet szépen be lehetett látni fentről.
Szegény Feri jól be is ütötte a fejét, le kellett kicsit ülnie :(
A másik világítótorony hétfőnként nem volt nyitva, de az előző után nem is igazán kívánkoztunk fel, hisz látható, hogy jóval szerényebb ez a torony. Ferinek sikerült elkapnia a nap visszatükröződését a tükrökön. Tisztára olyan, mintha éppen működne.

A világítótornyok után még volt időnk, meg amúgy is jó idő volt, ezért a második torony mellett, a sziget leges legcsücskében találtunk egy strandot, szörf paradicsom volt a neve. Annyira jó volt a víz, hogy még Anyu is bejött fürdeni velünk! Feri hamarabb kijött a vízből, mert a vasának kicsit hűvös volt, de mi lubickoltunk benne és találtunk is egy jó nagy vándorkövet. A kő éppen, hogy nem látszik ki a vízből, de mi megmásztuk!
Míg Feri szunyókált a napon - és ropogósra pirult - addig mi elmentünk megnézni a sziget kiszögellését ami tényleg a sziget leges leg észak-nyugatibb csücske volt. Persze én elfelejtettem a szandálomat felvenni, visszafordulni meg nem akartam, ezért a lépteim igen óvatosak voltak az apró köveken. A kiszökellés végére érve élveztük a különböző madarak látványát. Volt köztük (szerintünk) kormorán is, amit én még nem láttam. Azért nem tudjuk pontosan, hogy kormorán volt-e, vagy csak a rá nagyon hasonlító másik madár (a nevét sajnos elfelejtettem, pedig még Haapsaluban olvastam róla), mert 1. nem vagyunk madártudósok, 2. elég messze volt, hogy megkülönböztessük, 3. fogalmunk sincs, hogy mi a különbség közöttük. :D Szóval úgy képzelem, hogy a sirályok és kissebb madarak között kormoránok üldögéltek a vándorköveken.
A kompra várva a kikötőben megnézegettük a szobrokat is.
Ez a szirén üdvözli a kikötőbe érkező hajókat.
Tallinnba visszaérkezve beültünk a Dinerbe egy jó nagy hamburgerre, hogy lezárjuk a körutazásunka.
Ezzel meg lett a teljes kör Észtország körül. A lenti képen látható, hogy merre és hogyan jártunk. (A szigeten a két csillag a két világítótorony helye, ahol jártunk)


No comments:

Post a Comment