Délelőtt befejeztük a vezetett városnézést és utána indulás, mivel még volt előttünk egy öt órás vezetés. Meglepően gyorsan kitaláltunk a városból és irány az autópálya. Annyira párás és meleg volt az idő, hogy az autó légkondi által lehűtött ablak kívülről párásodott be. Szépséges egyenes útszakaszok amelyek a mocsaras erdő felett épített pályán futottak át.
Amikor már kint voltunk végre a mocsárból, átléptük az államhatárt és irány az információs központ, ami persze be volt zárva. Így lemaradtunk az első szkafanderes emberről, azonban találtunk sokkal érdekesebb játékot.
Texas jelképe a csillag, mely a rendszámtáblákon is feltűnik.
És persze a következő meglepetés. Nem elég az aligátor, már kígyóra is figyelni kell?
Ahogy Nati már írta itt volt a legmagasabb megengedett sebesség, azonban ez is csak 75 MHP volt, ami annyira lassú mint néhány főnök felfogása, de még így is értékeltük. Viszonyításképp itt egy tábla, amely pont a 862. autópálya lehajtót jelöli. Ilyen távolságok esetén minden egyes sebesség korlát emelés megváltás.
Mivel az egész dél síkság, igy a lehajtóknál a táblák navigálnak a keresett frissítő vagy kaja célpontunk felé. Ez a valóságban azonban egy táblaerővé válik.
Ismert a nemzeti büszkeségük, melyet itt a zászló nagyságával próbáltak kifejezni, ami hát nem volt kicsi.
Ez pedig ahogy elősször láttuk Houston-t.
Megérkezésünkkor nem mentünk be, mivel célszerűbb volt a város szélén szállást foglani. Másnap azonban beugrottunk a központba is.
Ahol semmi, de semmi látnivalót nem találtunk. Lehet, hogy nem az üzleti negyedbe kellett volna kezdeni?
Az első cowboy egy rendőr volt akit láttunk.
És ami a lefontosabb végül itt találtuk meg a helyet ahol igazán finomat ehettünk.
Először is belépve egy hordóból azonnal lehetett foldimogyorót venni és törni, aminek a héjját kötelezően a fa padlóra kellett ledobni. Utána amikor a helyünkre vezettek ahol szinték kis vödörben ott várt a sör mellé a mogyoró. Én bordát kértem, Nati steak mellett döntött, de nem merte a cowboy cut-ot választani "csak" a 18 oz-et, ami szintén nem volt kicsi.





No comments:
Post a Comment