Sunday, February 19, 2017

Captiva

Nápolyból átmentünk Captiva szigetére. Egy kolléganő ajánlotta és igaz, hogy nem azt találtuk meg azt amiért a programba vettük, de nagyon kellemes meglepetés volt. Az út megint gyönyörű és az egész sziget egy zsákutca, így egyre kevesebben jöttek ahogy haladtunk beljebb. 



Nagyon sok helyen annyira be volt építve a part, hogy nem tudtunk lemenni, igy egészen a sziget legvégéig el kellett mennünk ezért. De megérte. Szépséges fehért kagylóporos és kagylós partot találtunk. 


A parton egy picit megálltunk, élveztük a napsütést, fürödtünk és ettünk volna, ha hagynak a sirályok, de itt átadom Natinak a szót.
Nati: Köszönöm a szót Feri :D Ebéd időben érkeztünk a partra, és a már megszoktuk, gyümölcsöt vettünk erre az időszakra. Fürdés után én nem akartam aludni egyet, ezért gondoltam a parton sétálva, a szebbnél szebb kagylókat tanulmányozva fogom elkölteni az ebédet. Ez a gondolat az első néhány lépés megtettével elhalt. Amint feláltam a mangós tállal a kezemben és elindultam, a környék összes sirálya körém gyűlt. Tisztára olyan volt, mint Hitchcock Madarak filmjében. Jól meg is ilyettem és visszaszaladtam Ferihez. Ekkor feladtam a séta közbeni ebéd tervemmel, de az éhségemet csökkenteni akartam, így a törölközőn fogtam neki a mangószeletek rágcsálásának. A második szeletet vettem éppen a számba (már az ízét a számban éreztem), mikor arra lettem figyelmes, hogy valami megüti a mutatóujjamat, ami a gyümölcsöt tartotta. Hát egy sirály repülőtámadásba kezdett és a számból vette ki a falatot. HIHETETLEN! A szemtelen dög, tőlünk 2-3 méterre költötte el az ebédemet! Feri is csak a suhogást érzékelte. Nagyon pontosan célzott az a madár, hiszen volt kb 5 cm-je a kezem és a szám között. A maradékot rejtőzködve, a markom mélyéről kellett elfogyasztanom az esetleges támadásokat elkerülendő. 

Azon a partszakaszon, ahol le lehetett volna sétálni a tengerhez nem lehetett megállni. Az út tololdalán lévő házakból ilyen átjárókon sétáltak át a lakók a partra. 



Poénból elkeztük fotózni a mustangokat és nemhogy minden színt le sikerült kapni, még az évjáratok is együtt álltak egy parkolóban.


Mivel gyorsan meguntuk a fürdőzést a sirály incidens után egy sétára neveztünk be a nemzeti parkba. Ez egy madár rezervátum, ahol rengeteg teknős és gator él.
Nati: Mint később látni lehet, szerencsések voltunk, hogy a késő délutáni időpontot választottuk a sétához, így a naplementét is sikerült elkapnunk.




Ami nekünk legjobban tetszett az az iskola melletti oktató ösvény, ahol az egyes állatok ürülékét és lábnyomát kellett felismerni.



Nati: Eredetileg az egész park madár rezervátumként működik, láttunk is sok, szépet belőlük. Hihetetlen rózsaszínek a pelikánok is.





Nati meg akarta mutatni visszafelé a medúzát. Itt van alább. A térképen egy medúza szerű jel ábrázolta a mangrove erdőt. Pont jókor értünk ide, napnyugta környékén, amikor a halak elkeztek enni, és Nati volt olyan ügyes, hogy lekapott egy ugrást.






És a naplementében sikerül megcsinálni az egyik legszebb képünket.


Nati: Ahogy a szigeten autóztunk, beletelt jó néhány percbe nekem, mire megfejtettem a "PED XING" jelentését. Hihetetlenek számomra, hogy az úton majdnem minden közlekedési tábla "beszél" (piktogrammok helyett mondatokkal kommunikálnak), viszon a rövidítéseket is annyira imádják, hogy néha ember legyen a talpán, aki egyből megérti. Persze ők már hozzászoktak, de akkor is. Akkor jöjjön a jelentés azoknak, akik hozzám hasonlóan nem találták meg elsőre: PED = pedestrian (gyalogos); X + = cross (kereszt) + ing (-ni) ==> keresztezés, átkelés. Na, meglett?



No comments:

Post a Comment