A múzeumtól kellemesen elfáradva arra gondoltunk, hogy autókázunk egy kicsit. Mivel még mindig eső volt, nem is kicsi, ezért eléggé korlátozottak voltak a lehetőségeink.
Végül úgy döntöttük, hogy elmegyünk Bel Air-be és megnézzük, hogy tényleg mennyire gazdag a negyed, hisz Will Smith első, igazán befutott sorozata is itt játszódott.
Feri: persze semmit nem találtunk, mert ez a Bel Air, nem az a Bel Air, de érdemes volt elmenni. Nagyon szép környéken autózhattunk.
Mivel visszafele meg útba esett Baltimore, gondoltunk beugrunk oda is, bár sok érdekességet, látnivalót nem találtunk az interneten róla.
Mindkét város Mayland államban volt, így elmaradhatatlan az újabb államtábla kép. Ahogy a képen is látszik, mikor elindultunk még az idő nem volt olyan borzasztó, mint fent, de pár mérföld múlva ránk szakadt az ég.
Bel Airben igazából csalódtam, egy helyes kis külváros volt, de nem láttunk igazán nagy házakat. Az is igaz, hogy csak a déli részén voltunk, nem volt kedvünk felautózni az északi részéhez. Azért a bizonyíték kedvéért csináltunk egy képet, hogy itt is voltunk.
Mivel sok dolog nem volt itt, úgy döntöttünk, hogy akkor nem az autópályán, hanem az országúton fogjuk megtenni azt az 1 órás utat Baltimore-ig, hisz a táj sokkal érdekesebb az ilyen utakon. Nekem - mivel nem vezettem - volt is időm nézelődni és kiderült, hogy a két város között sok-sok farm van. A postaládák (5-6) az út mellett sorakoztak, hogy a postásnak ne kelljen az egyes dombokra, vagy az erdőbe bemennie a levelekkel. Pont úgy, ahogy a filmekben is mutatták. Itt már lehetett látni szép, nagy farm házakat.
Azt is észrevettük, amikor beértünk Baltimore-ba. Nem túl jó környéken sikerült végigmennünk, de pont ez volt az érdekessége. Nekem végül is tetszettek azok a sorházak, amik itt álltak, bár számomra a leg meglepőbb az volt, hogy minden második sarkon egy templom állt. Szó szerint. Lehet, hogy csak azért, mert a főútra építették őket és beljebb már nem volt ennyi, nem tudom, de amerre mi végigmentünk a külvárosban, ott minden második sarkon volt egy.
Ahogy az alábbi képen is két templomot is látni.
Ferinek nagyon nem tetszett a város, igazából egy nagy gyárváros, ahol a mai napik vasgyártás, feldolgozás folyik. Azért a belvárosban találtunk egy szép háromárbócos hajót, bár közelebb nem mentünk hozzá, mert az eső ismét elkezdett szakadni.
Az eső elől bemenekülve (no meg a hugyhólyagunk bíztatására is) egy part melletti plázában kötöttünk ki. Itt betértünk egy ajándékboltba, hogy megnézzük, van-e sörbontós hűtőmágnes, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy mindenhol rákok vannak. De mindenhol. Plüs rák, rák receptes hűtőmágnes.... stb. Fel sem tudom sorolni. Furcsa volt, gondoltuk biztos itt halásszák a rákokat.
Nos, majdnem igazunk volt. A pláza másik bejáratánál láttunk egy hatalmas falat, tele Forest Gump-os képekkel közvetlenül a Bubba-Gump Shrimp Co. étterem mellett. Szóval itt rákászta a sok rákot Forest és a hadnagy :)
Ezen kívül semmi érdekeset nem találtunk a városba, úgyhogy visszamentünk a washingtoni szállásunkra.





No comments:
Post a Comment